A csecsemőkori reflux

reflux csecsemőA csecsemőkori reflux 1-12 hónapos korban teljesen normális, élettani jelenségnek tekinthető. A csecsemők nyelőcsövének záróizma születésük után nincs még kellő mértékben megerősödve, ezért gyakori a evések utáni reflux vagy bukás, ami a korai hónapokban kötelező büfiztetés közben vagy akár attól eltérően is gyakran előfordulhat.


A laikusok által "bukás"-nak nevezett jelenséget, amikor a baba visszabüfizi, visszacsurgatja az ellőzőleg elfogyasztott anyatejet, az orvosok hivatalos nyelven regurgitációnak vagy csecsemő refluxnak szokták nevezni. Ha a baba egyébként szemmel láthatólag jókedvű és szépen fejlődik, a szülők megnyugodhatnak: biztosan nincs baj. Sokszor épp a túlzott étvégy, a mohó szopizás okozza, hogy ami már nem fér a pöttöm pocakba, az szépen visszacsurog.


Érdekes statisztikai adat, hogy a reflux csecsemőkorban (1-12 hónap, de leginkáb az első 6 hónapban) mintegy 80%-ban előfordul. A bukások miatt aggódó szülők teszik ki a gyermekrendelők forgalmának 20%-át. A komoly eseték száma kb. 3%-ra tehető, de ezek felénél hosszan tartó, a felnőtt korra is átnyúló reflux betegség is kialakulhat.


Egészen addig nem kell aggódni, amíg a bukás, a reflux a babáknál nem okoz észrevehető fejlődési stagnálást, esetleg súlycsökkenést vagy állandósult légúti tüneteket, mint például fulladásos hörghurut, rövde légzésszünetek, szabálytalan légzés. A csecsemőkori reflux tünete lehet még az ismétlődő középfülgyulladás, amit a szülők gyakorta nem kapcsolnak össze a refluxos bukásokkal, mivel látszólag nincs közük egymáshoz.
Ha túl gyakori a bukás vagy túl sok táplálék jön vissza, akkor mindenképp oda kell figyelni és ki kell deríteni az okot. Hangsúlyozzom: a reflux csecsemőkorban általános és normális jelenség - egy bizonyos fokig. És hogy hol a határ?



A büfizést a hányástól viszonylag egyszerű megkülönböztetni: büfizés közben a baba vidám, mosolygós, hányás közben viszont erőlködik és ijedt. Előfordulhat az is, hogy a táplálék nem csak visszacsorog, hanem sugárban lövell a babából, ekkor mindenképp érdemes egy kivizsgálást kérni, nincs-e egyéb szervi elváltozás a háttérben. Ultrahangos vizsgálattal tudják ellenőrizni, hogy van-e a baba gyomrával valami gond esetleg nincs-e nyelőcsőgyulladása vagy gyomorszájszűkülete?


A reflux gyógyulása csecsemőknél, tehát néhány hónapos korban magától be kell, következzen. Ha mégsem javul a helyzet, akkor változtatni kell a táplálási módszereken, de előtte mindig kérje ki gyermekorvos tanácsát. Anyatejes babáknál az első lépés, amit meg lehet próbálni, az előetetés, a második lépés pedig az anyatej sűrítése. Az előetetés során először csak egy kis mennyiségű anyatejet adunk a babának és gondosan megbüfiztetjük, majd utána folytatjuk a táplálást, amíg a pocak tele nem lesz. Ha sürítésre is szükség van, akkor a Nutriton nevű tápszerből az anyatejes etetés előtt kis adagot adva, majd utána anyatejes etetéssel folytatva a baba táplálását az anyatej és a tápszer keveréke a pici gyomrában egy sűrűbb állagot vesz fel, ezáltal nehezebben jut vissza a csecsemő nyelőcsövébe. Minden etetésnél ügyelni kell rá, hogy a baba minél kevesebb levegőt nyeljen. A büfiztetést mindig nagyon lelkiismeretesen kell végezni, ebben nagy mértékben segít, ha etetés után a babát félülő helyzetben ültetjük. Erre kiválóan alkalmasak az egy éves korig használható babahordozók illetve a méregdrága, állítható dőlésszögű etetőszékek.


Tápszeres babáknál speciális, antireflux tápszereket alkalmaznak, amelyek hatékonyan csökkentik a bukások gyakoriságát. Ilyen antirefluxos tápszer például az Aptamil AR vagy a Nutriton AR. (Nem nehéz kitalálni, hogy a tápszer nevében szereplő "AR" jelzés utal az antireflux jellegre.) Cumisüvegből történő táplálás esetén figyelni kell rá, hogy a cumin lévő nyílás ne legyen túl nagy, nehogy túl sok tápszer vagy tej áramoljon át rajta, a baba gyomra csak lassan tudja befogadni a táplálékot. Ha szükséges térjünk át a gyakori, de kis mennyiségű táplálásra.


Mégegyszer hangsúlyozom, hogy a csecsemők normálistól eltérő táplálását mindig csak gyermekorvossal vagy minimum egy hozzáértő és lelkiismeretes védőnővel való konzultáció után szabad elkezdeni, hiszen esetenként sok más szempontot is figyelembe kell venni, például a D vitamin bevitelre vonatkozólag, mivel a tápszerek mindegyike tartalmaz D vitamint. Refluxos csecsemő esetében nem megszokott az a kifejezés, hogy csecsemő reflux diéta, de ha a diéta szónak a táplálkozási mód megváltoztatását sugalló értelmét nézzük, akkor igenis diétáról van szó.


A reflux gyógyítása csecsemőknél súlyosabb esetekben gyógyszerekkel is történhet, de a gyógyszer bevezetése előtt mindenképp ajánlatos kipróbálni a fenti módszereket.


A csecsemőkori reflux tehát általános jelenségnek tekinthető és az esetek nagy százalékában ártalmatlan; a baba idővel kinövi és ahogy fejlődik a gyermek, magától megszűnik, megoldódik a probléma. Meg kell tanulni viszont megkülönböztetni a súlyosabb eseteket a még normálistól - ebben a gyermekorvosok illetve a védőnők készséggel segítségére lesznek a tapasztalatlan szülőknek.


Ajánló:
A reflux jelenségével a kismamák már a terhesség kezdeti szakaszától találkozhatnak. Az ekkor fellépő reflux tünetekről, miértekről és megoldási lehetőségekről olvasson bővebben a Terhességi reflux című bejegyzésben.

-----------

Figyelem!!! Az oldal elsősorban páciensek, betegek tájékoztatására készült! Az itt olvasható információk önmagukban nem alkalmasak diagnózis felállítására. A tünetek észlelésekor mindenképpen forduljon háziorvosához!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

!!! F I G Y E L E M !!!
Az oldal elsősorban páciensek, betegek tájékoztatására készült! Az itt olvasható információk önmagukban nem alkalmasak diagnózis felállítására. A tünetek észlelésekor mindenképpen forduljon háziorvosához!